Skip to content

Az alumínium életünk számos területén játszik fontos szerepet. Az épületektől, amelyekben élünk, a technológián át, amely összeköt bennünket, az autókig, a hajókig és a vonatokig, amelyek közeli vagy távoli utazásainkra szállítanak bennünket. Könnyű súlya, tartóssága és végtelen újrahasznosíthatósága miatt nemcsak az urbanizáció, hanem a zöld átállás szempontjából is létfontosságú.

De ahhoz, hogy a jövőben teljes mértékben a fenntartható anyagok szerepébe léphessen, meg kell változtatni az alumínium termelését. Az alumínium önmagában a globális CO2- kibocsátás négy százalékát teszi ki. A termeléshez szükséges bányászat elszegényedett területeken és fontos ökoszisztémákat érintve történik. A dekarbonizációhoz, illetve ezen hatások nullára csökkentéséhez többrétegű megközelítésre van szükség, miközben figyelembe vesszük működésünk társadalmi és környezeti hatásait. Más szóval, át kell írni a játékszabályokat.

Ezt már korábban is megtettük. A Hydro 1905-ös megalapítása óta elkötelezettek vagyunk a kor legsürgetőbb kihívásainak megoldásai iránt. A műtrágyától, amely az éhező népesség táplálásáért, az olajon át a gázig, amely a fejlődő társadalom előremozdításáért felelős, most átírjuk az alumíniumgyártás játékszabályait, hogy zöldebb alapanyagot biztosíthassunk olyan termékekhez, amelyek a világ gyors fejlődésének fenntartásában játszanak fontos szerepet.

Alacsony szén-dioxid-kibocsátású és újrahasznosított alumínium termékeink szén-dioxid lábnyoma az iparági átlag egynegyede vagy annál kevesebb, ezzel már most az átállás vezetői vagyunk.

Az 1990-es évek óta több mint 50%-kal csökkentettük norvég öntödéink kibocsátását. 2030-ra 30 százalékkal csökkentjük teljes szén-dioxid-kibocsátásunkat, és ipari mennyiségű kibocsátásmentes alumíniumot szállítunk.

A zöld átállás útján haladva, radikálisan újragondoljuk értékláncunk minden lépését, biztosítva az átláthatóságot és minimalizálva a káros gyakorlatokat a bányától a végtermékig. Hisszük, hogy nem létezhet kibocsátásmentes anyag természettudatosság és igazságos átmenet nélkül.

Három kiemelt környezetvédelmi célunk elérés érdekében az alábbi intézkedéseket hozzuk:

  • Munkahelyek létrehozásával igazságos átmenetet biztosítunk, oktatási és szociális programokkal támogatjuk a helyi közösségeket, valamint biztosítjuk, hogy beszállítóink betartsák az emberi jogokat.
  • A kibányászott területek rehabilitálásával és innovatív működési gyakorlatok alkalmazásával a hulladékgazdálkodás és a biodiverzitás védelme érdekében, illetve jelentős kutatási munkákkal minimalizáljuk környezeti hatásunkat.
  • Fokozzuk a dekarbonizációt, rendelkezésre álló lehetőségeink szerint átállunk megújuló energiaforrásokra, fokozzuk a hulladékgyűjtést és -újrahasznosítást, valamint csúcstechnológiás olvasztási technológiák bevezetésével megszüntetjük az alumíniumgyártás szén-dioxid-kibocsátását.

Így írjuk át az alumíniumra vonatkozó játékszabályokat – és változtatjuk erős károsanyag-kibocsátású anyagból fenntartható anyaggá.

Nemcsak az iparágunkat alakítjuk át, hanem lehetővé tesszük az elektromos járművek, a megújuló energiaforrások és a zöld átmenetet működtető új technológiák használatát is.

Ez a Hydro Alumínium termékek és megoldások Sustainability at Hydro